Idén nem söpörte el vihar az augusztus 20-i ünnepségeket, meteorológusok kirugdosásáról sem lehetett hallani az időjárás változásai miatt, mégis felemás érzésekkel tekinthetünk vissza Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepére.
Szent István 1023 évvel ezelőtti megkoronázását követően uralkodása alatt letette az alapjait egy európai, keresztény államnak, amelyet aztán nem csak a külső betolakodóktól védett meg, hanem felépítette azt az igazgatást is, amely végső soron, több évszázados hányattatástól, virágzásoktól és romlásoktól kísérve, de a mai államiságunk alapja is lett. A magyarok területéből állam lett, az itt élő törzsek tagjai pedig egy nemzet tagjaivá váltak – még ha ezt a fogalmat mai értelmében jóval később is kezdték csak el használni, mai szemmel talán így érthető leginkább.
Az újdonsült állam tevékenységei –pénzverés, adószedés, újraelosztás, területi igazgatás– amelyek akkor újdonságnak számítottak (helyenként népszerűtlen, de az elkövetkező idők által igazolt újdonságok voltak ezek), azok – és annál sokkal-sokkal több dolog is – a ma embere számára természetes állami feladatok lettek. A befizetett adónkkal ma már jóformán nem is találkozunk, úgy kerül az állam kasszájába, miközben az állam szolgáltatásait is úgy használjuk, hogy szinte észre sem vesszük.
Vagyis éppen ez az, hogy az utóbbi időben mégis észrevesszük. Ha nem is a szolgáltatásokat, hanem azok egyre nagyobb hiányát. Sorra zárnak be a posták, kis és nagy településeken egyaránt. Még ki sem heverték az állam polgárai az első 366 hivatal leépítését, de már a következő több százról szivárognak a hírek. Közben az elmúlt hónapokban gyakorlatilag összeomlott az ország tömegközlekedése, vasútvonalakat szüntetnek meg, miközben volt olyan nap, amikor harmincöt (35) vonat nem tudott országszerte elindulni sem.
Bizonyára forráshiány van, de azt is tudjuk, hogy nem az önkormányzatok közösségi közlekedésének a támogatására költötte az állam a hiányzó pénzt, hiszen azt a forrást már 2020-ban elvonta a településektől – ennek hatásait máig érezzük itt Miskolcon is.
Noha ezekről a számukra bagatell témákról nem beszélnek olyan szívesen, mint a szerintük sokkal fontosabb “gender-Soros-migráns” kérdésekről, a kormányzat azért még csak-csak igyekezett magyarázkodni, több helyen tételesen is megcáfolt kihasználatlanságot, spórolást emlegetve. Ahol ennél is súlyosabb tünetek mutatkoztak meg, az az oktatás területe. Ott ugyanis nyilvánvalóvá vált: azon felül, hogy már most is pedagógusok ezrei hiányoznak a rendszerből, akiknek nincs utánpótlása, bosszútörvénnyel igyekeznek megregulázni a pályán maradókat, sőt a fizetéseiket sem képesek érdemben emelni.
Kommunikáció itt is volt, ha nem is az érintett pedagógusokkal, de a szavazók felé azért kommunikált a gépezet. És ahogy, meg amit mondott, azzal el is érkezünk az állam – ha nem is mint gazdálkodó, de mint igazgatást végző szervezet – csődjéhez.
Ugyanis az I. István által lerakott alapokon ma működő állam és a vele szétválaszthatatlanul összegabalyodott Fidesz a suttogópropaganda gépezeteivel támadást indított saját alkalmazottai, a pedagógusok ellen (lásd még „3 hónap szabadságuk van, napi öt órát dolgoznak” és hasonló ordas, uszító hazugságok). Mindeközben viszont azt még ők se merték állítani, hogy helyén van a kezdő tanárok nettó kétszázezres fizetése. Ezért pedig a kormány új álláspontja szerint Brüsszel lett a felelős, hiszen nem fizeti ki a Magyarországnak járó pénzeket.
Ebből a szemszögből pedig nem az a kérdés, hogy Magyarországnak járnak-e az uniós pénzek (Magyarországnak egyébként járnak, csak a Mészáros és Mészáros Kft.-nek nem), vagy hogy ezeket a pénzeket lehet-e egyáltalán állami alkalmazottak bérére költeni (nem lehet), hanem csak az a kérdés, hogy mit mutat magáról az az állam, amelyik ilyen álláspontra helyezkedik.
Létezik ugyanis egy vízió, ami egy keménytökű, rendkívül szuverén, karakteres magyar államról szól és amely víziót reggeltől estig láthatunk a tévében, hallhatunk a rádióban, olvashatunk a háztáji médiában. És létezik egy valódi magyar állam, amely egy hatásosnak ígérkező kommunikációs panel érdekében nyílt vallomást tesz a saját működésképtelenségéről, szuverenitásának teljes hiányáról és ezzel az egyetlen állásponttal tulajdonképpen önmaga tesz hitet az Európai Egyesült Államok mellett, amikor megvallja, hogy a saját közalkalmazottainak is képtelen fizetést adni önerőből.
És nem az a baj, hogy a gigantikus tűzijáték közben nemzeti, vagy vallási jelképeket látunk az égre festve a nemzeti ünnepen, hiszen ez a történelmünk része. A baj az, hogy ezeknek a jelképeknek a fénye mögött az árnyékban kicsinyes, kapzsi, megosztva uralkodó bábjátékosok hordják szét és emésztik el Szent István örökségének az utolsó darabkáit.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
